A retenció garantálja a fogszabályozás sikerét

Sokan gondolhatják úgy, hogy a fogszabályozás mindössze azt jelenti, hogy a rögzített fogszabályozó készülék egy-két év alatt a megfelelő helyre mozgatja a fogakat. Majd a kezelés végén leszedik a tappancsokat, lepolírozzák a fogakat és lehet gyönyörködni a látványban.

A dolog valójában egyáltalán nem ennyire egyszerű. Amint lekerül a fix fogszabályozód, megkezdődik a fogszabályozás retenciós fázisa. A retenciós időszak általában 1.5-2 évig tart. Ezt a periódust legalább annyira komolyan kell venni, mint a rögzített fogszabályozós időszakot, hisz annak a végeredménye csak így lesz tartós. Ne vesszen kárba az eddig ráfordított idő és energia!

Tehát a felragasztott készülék csak a munkafolyamat első – bár kétségkívül legkellemetlenebb – fázisát jelenti, a leszedésével azonban még messze nincs vége a fogszabályozásnak. A készülék leszedése után ugyanis a fogak nem maradnak a helyükön. A fix támasz megszűnésével elkezdenek visszarendeződni.

A fogak nem maradnak a helyükön

Ez alapvetően nem is meglepő, hiszen a fogak ilyenkor még könnyen mozognak, és támaszték híján a könnyebb ellenállás irányába mozdulnak, vagyis szanaszét, illetve oda, ahonnan elmozdította őket a fogszabályozás. Mondani sem kell, mennyire kellemetlen, ha a több évig tartó és összességében több százezer forint költséget felemésztő kezelés után a fogak azonnal elkezdenek az ideális fogívhez képest elvándorolni.

Alapvetően a fogak addig hajlamosak a visszarendeződésre, amíg meg nem csontosodnak új helyükön – ugyanakkor az is előfordul, hogy húsz évvel a fogszabályozás után is megfigyelhető a fogak vándorlása. Ez azt jelenti, hogy meg kell akadályozni a fogak visszarendeződését azt követően is, hogy a rögzített fogszabályozó készülékre már nincs szükség.

Erre szolgálnak az úgynevezett retenciós készülékek. Van belőlük kivehető, de van rögzített is. Ezek a készülékek mindösszesen arra szolgálnak, hogy a fogak már ne mozogjanak el. A kivehető verzió lehet egy fém ív, de egy műanyag burkolat is, ami tökéletesen illeszkedik a fogsorra. Ezek látszanak, hiszen a fémsín kívülről tartja a fogakat, a belső fogíven pedig a megfelelő támasztékot biztosítja a készülék, illetve a fogsorra illeszkedő műanyag sín beburkolja a teljes fogsort. Igazából csak hagyományos látszik, a az átlátszó műanyag sín és a belső nem.

Sokáig kell hordani

A retenciós készülékeket a szakirodalom szerint legalább kétszer annyi ideig kell hordani, mint a rögzített készüléket, hogy megakadályozható legyen a fogak visszarendeződése. Vagyis alapvetően egy-két évig mindenképpen. Az első időszakban szinte folyamatosan viselni kell – nagyjából az étkezések alatt lehet kivenni – majd ezt követően lassan és fokozatosan kell csökkenteni a hordási időt. Nagyjából 6-8 hónapig ajánlott a 24 órás viselés.

A fogszabályozást végző szakorvossal folytatott rendszeres konzultáció ebben a szakaszban is fontos, bár ezek idővel egyre ritkábbak lesznek. Nagyon fontos, hogy a páciens betartsa az orvos utasításait, és ne hanyagolja el a készülék viselését. Ha ugyanis hosszabb időre a dobozban marad a retenciós készülék, a fogak gyorsan elmásznak. Bár azokat a készülék visszaszorítja a helyükre, egyfajta hintázásba kezdenek a fogak, ami egyáltalán nem segíti a mihamarabbi csontosodást.

A kutatások azt mutatják, hogy a fogak mozgása, visszatorlódása sokkal jellemzőbb az alsó fogsornál. Az alsó metszők sokkal kevésbé stabilak. A hosszú távú vizsgálatok szerint tíz évvel a kezelés után az alsó metszőfogak az esetek 80 százalékában már visszatorlódtak, húsz év távlatában pedig csak az esetek kevesebb, mint tíz százalékában nem volt megfigyelhető a fogak elmozdulása. Emellett az is kimutatható, hogy az összetorlódott fogakhoz képest a rotáció – amikor a fog be van fordulva –, illetve súlyos helyzeti rendellenesség kezelése után a visszarendeződés jóval nagyobb arányban következik be.

Akkor nyomjuk ki PUR habbal?

Ez egyrészt azt jelenti, hogy kiemelten fontos a retenciós készülékek hordása, ezek nélkül gyakorlatilag felesleges volt a rögzített fogszabályozó hordása. Másrészt azt is fontolóra kell venni, nem célszerű-e fix, azaz rögzített retenciós készüléket használni. Ez mint a neve is mutatja a fogsorra ragasztott ív, amelyek garantálja a fogsor fixen tartását. A rögzített retenciós készülék láthatatlan, mert a belső fogívre kerül, és a páciens számára nem jelent kényelmetlenséget a hordása. Itt egy vékony acélívet ragasztanak a fog felszínére, vagyis szó sincs a nagy és kényelmetlen tappancsok alkalmazásáról.

A rögzített retenciós készülék lehet ideiglenes és végleges is. Az ideiglenest az utókezelés végén leszedik, vagyis a fogak megcsontosodása után már nincs szükség rá. Érdemes azonban fontolóra venni a végleges megoldást is. Ha a fogak jelentős mértékű korrekción estek át, elképzelhető, hogy évtizedes távlatban megindul a visszarendeződés. Ez esetben célszerű lehet rövidre zárni a kérdést, és állandó retenciós készüléket elhelyezni a belső fogíven, amely meggátolja a későbbi mozgolódást.

Tisztítás

Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy ezekkel a rögzítőkkel a fogak tisztítása külön odafigyelést igényel. Fogselymet ugyanis ezekkel a készülékekkel nem lehet használni. Ezért speciális fogköztisztító kefét érdemes beszerezni, hogy a nehezen vagy fogkefével egyáltalán nem tisztítható részeket is ki lehessen pucolni.

További kérdésed van a fogszabályozási kezelés menetéről? Kérj időpontot személyes konzultációra!