Fogszabályozó készülékek
Manapság már szinte bármilyen fogászati rendellenesség helyrehozható a megfelelő fogszabályzó készülékkel. Fontos azonban tisztában lenni a különböző típusok illetve technológiák előnyeivel és hátrányaival. Elmondjuk mit érdemes tudni ahhoz, hogy könnyen megtaláljuk a számunkra optimális megoldást.
Fogszabályzó típusok
Többféle szempont szerint lehet osztályozni a fogszabályzókat. A legfontosabb a rögzítés módja, mely szerint léteznek:
- Rögzített fogszabályzók
- Kivehető fogszabályzók
Ahogy a nevük is mutatja, a különbség az, hogy el lehet-e távolítani őket olyan alkalmakkor, amikor nem szeretnénk viselni őket, például evés közben vagy egy megbeszéléskor.
Rögzített fogszabályzók
A rögzített fogszabályzók a drótív és az úgynevezett bracketek segítségével rendezik a fogsort. A bracketek a fogakhoz rögzített zárak, a segítségükkel marad a helyén a fogszabályzó készülék. Az ív fejti ki az erőt (nyomást vagy húzást), amely a fogakat a kívánt helyükre mozgatja.
A bracketek típusai
A rögzített fogszabályzó készülékből két alapvető modell létezik a bracketek típusa szerint.
- Hagyományos bracket
- Önligírozó bracket
Hagyományos (standard) bracket
A hagyományos bracket használatakor egy drót vagy gumigyűrű tartja a helyén az ívet. A bracketeket és az ívet minden aktiváláskor cseréljük a fogszabályozó szakorvosi rendelőnkben.
Előnyök
- Hatékony
- A legolcsóbb megoldás – erről itt írtunk részletesen
- Rengeteg féle színből lehet választani a gumigyűrűt
Hátrányok
- Kb. kétszer annyi alkalommal kell aktiválni, tehát kétszer annyi a visszajárás a rendelőbe
- Hosszabb a kezelési idő
- Nem lehet vele annyira fogívet tágítani, ezért több a foghúzással kombinált eset
Önligírozó (önzáró) bracket
Az önligírozó bracketek beépített ajtó segítségéve rögzítik az ívet. Ez az ajtó nem feszül rá az ivre mint a hagyomanyos ligaturák, kisebb a súrlódás, ezért gyorsabban mozognak a fogak. Az ajtókat nem kell cserélni, az aktivalas nagyrészt maga az ívcsere.
Előnyök
- Ritkábban kell aktiválni
- Rövidebb tart az aktiválás
- Rövidebb ideig tart a kezelés
- Könnyebben tisztán tartható
Hátrányok
- Drágább mint a hagyományos bracket
Kivehető fogszabályzók
A legfontosabb ismérve az ilyen fogszabályzóknak, hogy a páciens bármikor le tudja venni a fogsoráról, és bármikor biztonsággal vissza tudja helyezni. A fogszabályzó készülék kivétele és ismételt felrakása nem okoz problémát a kezelés során. Természetesen ezt a fogszabályzó típust is hordani kell legalább napi 16-20 órában. Ilyen típusű fogszabályzó például az Invisalign.
A fogszabályzó készülék anyaga szerinti típusok
A fogszabályzókat az anyaguk szerint is lehet osztályozni.
- Hagyományos fém fogszabályzókk
- Porcelán fogszabályzók
- Láthatatlan fogszabályzók
- Aranyból vagy mesterséges zafírból készült fogszabályzók
- Porcelán fogszabályzó
Porrcelán fogszabályzók
A hagyományos fém fogszabályzók mellett elérhetők a porcelán készülékek, például a Damon Clear rendszer, amely a hat vagy tíz fogon kerámia (porcelán) bracketeket használ.
Előnyök
- Természetes hatású
- A porcelán bracket a fog színéhez alkalmazkodik, így a fogszabályzó csak közelről látszik
- Fémallergia esetén is használható
- Nem lesz hosszabb a kezelési idő
Hátrányok
- Drágább, mint a hagyományos fém fogszabályzó
Láthatatlan fogszabályzók
A láthatatlan fogszabályzók is lehetnek rögzítettek illetve kivehetők. Elterjedt rögzített megoldás a Forestadent 2D Lingual belső fogszabályzó készülék, amely kisebb esztétikai korrekciók kivitelezésére alkalmazható.
Arany fogszabályzók
A rögzített láthatatlan fogszabályozás egyik csúcsa a 3M cég által szabadalmaztatott Incognito rendszer. Használatakor minden páciens számára egyedi, speciális bracketeket készíttetünk aranyból a fogsor belső részére, és a robottechnológiával készült drótívek segítségével tökéletes eredményt érünk el.
Kivehető láthatatlan fogszabályozás
Az amerikai Invisalign cég fejlesztette ki az első széleskörben elterjedt kivehető láthatatlan fogszabályzó készüléket. A kezelés során átlátszó műanyag síneket gyártunk le személyre szólóan minden páciensnek egyedi 3D tervek alapján. A síneket a páciens bármikor tetszés szerint ki- és be tudja helyezni, ami nagy előny amikor a felnőtt fogszabályozás alatt egy fontos tárgyaláson kell részt venni.
Előnyök
- Szinte láthatatlan
- Kivehető
- Teljesen személyre szabott
- Minimális kellemetlenséggel jár a használata
- Rövidebb ideig tart a kontroll kezelés
Hátrányok
- Drágább, mint a hagyományos fogszabályozás
Kivhető éjszakai fogszabályzó
A kivehető éjszakai fogszabályozót általában a gyermek fogszabályozás alatt használjuk, mert ilyenkor még könnyebben mozgathatók a fogak. A név megtévesztő, ugyanis legalább napi 12 órán át kell viselni a készüléket.
Retenciós fogszabályzó
A retenciós fogszabályzó készülékek tartják a fogakat az új helyükön a fogszabályzó kezelés után. Minden kezelés után javasoljuk a használatukat.
Melyik fogszabályzót érdemes választani?
Ezt a kérdés több szempontból is érdemes megvizsgálni. A legfontosabb, hogy az adott technológia illetve készülék alkalmas-e a problémák kezelésére. Szintén kizáró kritérium, ha allergiás vagy valamelyik alkatrészre. El kell dönteni, hogy mennyire szeretnéd elrejteni a fogszabályzót, illetve milyen apró kellemetlenséget vagy hajlandó elviselni. És végül természetesen a pénztárcád is nagyon fontos szempont.
Fogszabályzó szakorvosi rendelőnkben minden kezelés egy személyre szabott, részletes konzultációval kezdődik, amely során együtt megtaláljuk a neked ideális megoldást.
Gyakori kérdések
Minden fogszabályzó kezelés egyedi. Hosszuk attól függ alapvetően, hogy hány fogra terjed ki a kezelés, és milyen mértékű mozgatás szükséges. Az aktív fázis akár másfél-két évig eltarthat. Ezt követi a retenciós fázis, amely akár szintén két lehet – ez alatt azonban már kivehető fogszabályzót kell csak hordani.
A fogszabályzó árak nagyon sok mindentől függenek. Az alapvető szempontok: 1. Milyen mértékű problémát kell kezelni 2. Hány fogívre kell fogszabályzó 3. Milyen technológiát használunk. Rendelőnkben minden fogsorra és pénztárcára megtaláljuk a megfelelő megoldást.
A fogszabályzó kezelés nem fájdalmas, inkább csak átmeneti kellemetlenséget okoz. A készülék felhelyezése jelentkezhet enyhe irritáló érzés. Ez legtöbbször pár nap alatt elmúlik.https://www.doctordent.hu
Igen. A fogszabályozást bármikor, akár felnőttkorban is el lehet kezdeni. Gyermekkorban viszont általában könnyebben alakítható a fogsor.
Érdemes megvárni az első négy metszőfog kibújását, ez általában a 7-8 éves kort jelenti. Az állcsontból eredő problémák kezelését is érdemes már ebben a korban elkezdeni.