A felnőttkori fogszabályozás – legyen az pusztán esztétikai vagy a fogak, fogágy egészségét védő, biztosító, teljes szabályozás – ma már nem számít különlegesnek. A felnőttkori fogszabályozás ugyanakkor szükségszerűen eltér a gyerekkorban megkezdett kezeléstől, hiszen például a készülék nem akadályozhatja a mindennapi rutint.
Ideális esetben a fogszabályozó készülék láthatatlan, de legalábbis diszkrét, és a kezelés a lehető legrövidebb ideig tart. Sok esetben nem könnyű mindkét kritériumnak megfelelni, illetve extra beavatkozást kell alkalmazni a kezelés gyorsítása érdekében. Tipikusan ilyen beavatkozás, amikor a hatékony kezelés érdekében elhorgonyzást kell alkalmazni.
ANem feketemágia, de nagy odafigyelést igényel
A fogszabályozás leegyszerűsítve úgy működik, hogy egy támasztékfoghoz kezdik el hozzáigazítani a többi fogat, amíg azok szépen sorba nem rendeződnek. Nem mindig lehetséges azonban megfelelő támasztékot találni. Newton III. törvénye itt is érvényesül: a támasztékfogra ugyanolyan erő hat, mint a mozgatandó fogakra, ami azt is eredményezheti, hogy a támaszték maga is elmozdul.
Képzeljük el, hogy a vízparti, száraz homokba ledugunk három botot, majd azokat összekötve megpróbáljuk egy sorba igazítani őket. Mindhárom bot el fog mozdulni, és ahhoz, hogy végül a megfelelő helyen legyen minden botunk, többször is egymáshoz kell igazítani a kimozdult darabokat. Biztosan küzdelmes feladat lesz.
Leegyszerűsítve ugyanez történhet a szabályozandó fogak esetében is. A munka hosszadalmas és fáradságos.
De mi a helyzet akkor, ha fogunk egy újabb botot, és azt jó mélyen lenyomjuk a földbe, majd mint egyfajta horgonyhoz, ehhez kötjük ki az eredetileg támasztéknak szánt darabot? A külső rögzítésnek köszönhetően az így már nem mozdul el, és a többi szép lassan a kívánt ívre húzható. Ha a művelet kész, a külső támasztékot, vagyis a horgonyt egyszerűen kihúzzuk, mintha sosem lett volna ott.
Diszkrét megoldás a minicsavar
Az eljárás maga – vagyis az elhorgonyzás, mint technika – nem ismeretlen és nem újdonság a fogszabályozásban. Mindannyian láttunk már olyan filmjelenetet, amikor egy tini hatalmas, fejre szerelt fémszerkezetet hord, amely a fogszabályozó készülék szájon kívüli rögzítő része. Ez is egy módszer az elhorgonyzásra, amikor is a fogakat a fejtetőre vagy a tarkóra rögzített külső horgonyhoz igazítják. Ilyen szerkezet viselése egy felnőtt számára szinte elképzelhetetlen – de valószínűleg a mai tinédzserek is inkább választanak bármilyen más megoldást.
Ennél diszkrétebbek a szájon belül elhelyezett horgonyok. Ezek lehetnek kivehető készülékek is, de beépített készülékekhez is kapcsolódhatnak. Illeszkedhetnek a szájpadláshoz, de akár a fogakhoz is kapcsolhatók. Sok esetben ezek a horgonyok nehezen megszokható eszközök, kényelmetlenek, és tisztításukra is különös figyelmet kell fordítani – azzal, hogy eleve egy rögzített fogszabályozó készülék összetett műveletté teszi a fogmosást.
Nagyban megkönnyíti a horgonyok felhelyezését, használatát és elviselését az úgynevezett szkeletális elhorgonyzás. Ezzel a technikával egy picike implantátumot ültetnek a csontba, jellemzően a fogíven kívülre, a foggyökerek közé, de akár a kemény szájpadlásba is kerülhetnek. A kezelés során ezek a minicsavarok lesznek a támasztékok, amelyekhez egy-egy fogat lehet rögzíteni. Ezt követően a fog már kellően stabil támaszték lesz, így a többi fog mozgatása gyorsabb, egyszerűbb és precízebb lesz. A csavarokhoz jellemzően egy gumiszalagot kötnek, s ezt kapcsolják a rögzítendő támasztékfoghoz. A szalag stabil támaszt biztosít, de nem okoz kellemetlen érzést, nem sérti, irritálja a nyálkahártyát.
Könnyedén, nyom nélkül eltávolítható TAD csavarok
A minicsavarok ideiglenesen maradnak csak a csontban, ha a szükséges mozgatás megtörténik, különösebb gond nélkül el lehet azokat távolítani – innen ered angol elnevezésük is, ideiglenes rögzítési eszköz, azaz Temporary Anchorage Device, vagyis TAD. Az elhorgonyzást a teljes kezelésnek csak egy adott időszakában kell alkalmazni, vagyis a csavarok valamikor a kezelés során menet közben kerülnek a csontba és jóval az eljárás vége előtt el is tűnnek onnan.
A behelyezésük nem igényel komolyabb beavatkozást, méretüktől és a csont minőségétől függően vagy egyszerűen behajthatók a csontba – ezek az önfúródó csavarok – vagy előfúrás után lehet őket behajtani – ezek az önmetsző csavarok. A csavarok titánötvözetből készülnek, anyaguknak köszönhetően nem kezdenek el beépülni a csontba, könnyedén eltávolíthatók.
A minicsavarok általában 1,4-2 milliméter átmérőjűek és 6-12 milliméter hosszúak. Hogy szükséges-e előfúrást végezni vagy sem, az leginkább a csont minőségétől függ. Az önfúródó csavarokat a vékonyabb, kevésbé tömör csont esetében érdemes használni, egyéb esetekben pedig az előfúrás javasolt. Egy 1,6 milliméter átmérőjű csavar esetében 1 milliméteres fúróval kell előfúrni. Akármelyik eljárásról legyen szó, nem szükséges semmilyen különleges előkészület a csavarok behelyezéséhez.
A páciens egyszerű érzéstelenítő injekciót kap, és az eljárás során legfeljebb enyhe nyomást érez. Nem szükséges semmilyen sebészeti beavatkozás, nem kellenek varratok, az íny nem sérül. Ha elmúlik az érzéstelenítő hatása, jellemzően már nem szükséges további fájdalomcsillapítás, az esetek túlnyomó többségében nem okoz semmilyen fájdalmat vagy kellemetlenséget a csavar. Ugyanez a helyzet a csavarok eltávolításakor is, ilyenkor sem szükséges különleges eljárás – hiszen a csavar nem kezd el beépülni a csontba.
Alig van kockázat – szinte teljesen biztonságos a TAD
Mint minden beavatkozásnál, a minicsavaroknál is számolni kell kockázatokkal, bár ezek előfordulása meglehetősen ritka. Problémát jelenthet, hogy a csavar nem rögzül megfelelően – ennek sikere nagymértékben függ a csontozat minőségétől. Mivel a csavarokat jellemzően a foggyökerek közé illesztik, fennállhat annak kockázata, hogy a beavatkozás során megsérül a foggyökér. Bár a foggyökér jó gyógyulási hajlammal bír, mégsem zárható ki, hogy a sérülés miatt a páciens elveszítheti a fogát. Hozzá kell tenni, hogy a sérülés maga is ritka, a fogvesztés kockázata pedig összességében rendkívül alacsony.
Kockázatot jelenthet, ha valamiért az implantátum eltörik. Ez előfordulhat behelyezéskor és kivételkor egyaránt. Ebben az esetben a csavar eltávolítása már nem egyszerű, hiszen nem lesz rajta „fogás”, így csak szájsebészeti beavatkozás révén lehet a törött darabot eltávolítani. Mivel ez azzal jár, hogy az adott területet fel kell tárni, a beavatkozás során fennállhat a foggyökér sérülése. A kemény szájpadlásba épített csavarok esetében elvétve előfordulhat krónikus fejfájás vagy akár az orrnyálkahártya gyulladásával is számolni kell.
A kezelés során akár több minicsavart is beépítendő, ez mindig annak függvénye, hogy mi az adott csavar feladta. Ha például az összes fogat hátra kell húzni a támasztékfogakhoz, akkor mindkét oldalon szükséges lehet a minicsavar alkalmazása. Ugyanakkor előfordulhat, hogy csak az egyik oldalon van szükség elhorgonyzásra, mert például az egyik oldalon foghiány van, a másikon azonban teljes a fogsor.
Modern és költséghatékony
Összességében a minicsavarok mint eszközök nagyban megkönnyítik és lerövidítik a fogszabályozás menetét. Az eljárás gyorsabb és precízebb, akár segíthet abban is, hogy ne kelljen egészséges fogat eltávolítani a szabályozás érdekében.
Az elhorgonyzás a korábbi eszközökkel összehasonlítva jóval kényelmesebb és kevesebb problémával jár. A minicsavarok ára a klasszikus implantátumok árának töredékébe kerülnek, így azok alkalmazása nem drágítja meg érdemben a fogszabályozás költségeit.
