Csak nagyon kevés embernek adatik meg, hogy befektetés és erőfeszítés nélkül is csodálatosan szép mosolya és fogsora legyen. A többieknek tenniük kell érte. Nemcsak a civil életben van ez így, hanem a sztárvilágban is. Sok gyerekszínészről jelennek meg képek, ahogy cuki módon esetlenkednek a vörös szőnyegen kis ruhájukban és fogszabályozóval a szájukban. Nincs ebben semmi meglepő.

A gyerekkori fogszabályozás gyakori dolog, pár év alatt megvan a kezelés – legyinthetnek sokan. De mi van akkor, ha valaki a mosolyából (is) él? A Harry Potter filmekkel híressé vált, azóta nőjogi aktivista Emma Wattson, a kislányként is hátborzongatóan tehetséges Dakota Fanning mind hordott annak idején rögzített fogszabályozó készüléket. De nem volt ez másképp az E.T.-t megcsókoló Drew Barrymore-ral sem.

Gyerekkorban – tejfogak kihagyásával – is el lehet kezdeni a fogszabályozást rögzített fogszabályozóval.

Amit korábban csak gyerekkorban vagy tinédzserként tartottak cukinak, ma már felnőttként is teljesen elfogadott. Gwen Stefani, aki a No Doubt zenekarral lett híres, még punk korszakában döntött a fogszabályozás mellett. A rózsaszín hajhoz és tarkabarka ruhához teljesen illettek is a bracketek. És ma visszatekintve, amikor az énekesnő inkább üzletasszony és divattervező, már egyértelműen jó befektetések minősül a fogszabályozással töltött idő.

Rögzített fém fogszabályozó színes gumikkal is feldobható.

És ne gondoljuk, hogy csak cuki lányok és punk csajok állnak ki a rivaldafényre fogszabályozás után. Itt van például Sean Paul, aki sportkarrierje után kezdett zenélni. A reggae műfaját megújító előadó ujjnyi vastag nyaklánccal, fonott tincsekkel pózol, de azt sem érezte kínosnak, hogy fogszabályozót visel.

A kerámia tappancsok szinte alig látszanak.

Ma már a sztárok a vörös szőnyegen sem szégyellik a fogszabályozójukat, legyenek akár filmszínészek, akár zenészek, fiatalok vagy idősebbek. Ők pontosan tudják, hogy egy tökéletes mosoly milyen busás hasznot hozhat. Nincs ez másként a “civil” életben sem, a szép mosoly magabiztossá tesz, és ez jó hatással van az életünkre, legyen akár szó a párkapcsolatainkról vagy a karrierünkől.

Én is szeretnék szép mosolyt, jelentkezem konzultációra!