Sok olyan páciensem van, aki tizenéves korában túleshetett volna a fogszabályozáson, de mégsem tette, hiszen (mint minden tizenéves) érzékeny volt a megjelenésére. A mai fogszabályozó trendeket ismerve, biztosan állíthatom: bizonyos szempontból jól járt.

Manapság fogszabályozót viselni ugyanis trendi, és egyre divatosabb mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében. Mára a tinédzserek körében is nyilvánvalóvá vált, hogy a siker és az önbizalom egyik kulcsa a magabiztos, önfeledt mosoly, ráadásul egy fogszabályozó viselésével az ember saját elszántságát, kitartását is bizonyítani tudja.

A fogszabályozási technológiák az elmúlt 10-15 évben rengeteget fejlődtek, a mai készülékek már nem olyan ronda színűek és tolakodóak, mint korábbi társaik. Ma már léteznek olyan megoldások (például a fogak belső oldalára ragasztott készülékek, vagy a teljesen átlátszó ls kivehető megoldások), amelyek a hétköznapokban szinte láthatatlanok a kívülállók számára. A külső eszközök esetében pedig, a fogakra egyesével felragasztott zárak/bracketek ma már készülhetnek kompozitból, kerámiából vagy akár mesterséges zafírból is, illetve a bennük futó ív is lehet már fogszínű. A régi, ormótlan fém gyűrűket már kis tubusokkal lehet helyettesíteni.

Mint minden tudomány, a fogszabályozás is sokat fejlődött az elmúlt években. Új típusú rögzített fogszabályozók kerültek a piacra, amelyek számos előnnyel bírnak a hagyományosakkal szemben. Nem csak szebbek a mostani készülékek, de a működésük is sokat fejlődött: rövidebb idő alatt, kíméletesebben mozgatják a fogakat.

Az új technológiák garantálják, hogy felnőtt korban se kelljen lemondani az egészséges, magabiztos mosolygásról!

A gyermek fogszabályozás és felnőtt fogszabályozás ma már rutin kezelésnek számít, számolj le a félelmeiddel, jelentkezz be hozzám, és beszéljük meg közösen, hogy melyik fogszabályozó technika lenne számodra a legmegfelelőbb! Várunk!