Az első konzultáció
A páciens először is bejelentkezik telefonon, vagy a honlapon megadott elérhetőségeimen. Általában célszerű panoráma röntgen képpel érkezni az első konzultációra, amelyet sok helyen csinálnak a városban, és elkészítése teljesen fájdalommentes. Erről a felvételről tökéletesen látszik a fogak állapota. Röntgen kép nélkül, csak lehetőségekről tudunk beszélgetni, a felvétel segítségével viszont a valódi állapotból tudunk kiindulni.

A páciens a rendelőben nagyjából 20-30 percet tölt (kiskorúak esetében természetesen a szülőkkel együtt) és ezalatt az idő alatt kizárólag beszélgetünk, azaz nem történik semmilyen beavatkozás. Fontos, hogy kiderüljön, hogy a páciens min és miért szeretne változtatni, hogy mit vár a kezeléstől.
Ez után megnézzük a fogai állapotát, majd megbeszéljük a lehetséges kezelési technikát és a számára legmegfelelőbb módszer kiválasztása után átbeszéljük a kezelési tervet, valamint tisztázzuk a kezelés várható eredményét, hosszát és költségeit.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy minden páciens esete más és más, és csak a személyesen konzultáció alkalmával van lehetőség minden részletre kitérni, az egyedi és valós állapotnak megfelelően.

A második alkalommal
Ha a páciensnek szüksége van fogszabályozásra, akkor lenyomatot veszünk az alsó és a felső fogsoráról, amiről tanulmányi minták készülnek. A tervezéshez ezen kívül szükség van még a már említett panoráma röntgenképre és egy oldalirányú koponyafelvételre, valamint digitális arc- és szájfotókat is készítünk.

A kezelés megkezdése
A kezelést az után tudjuk elkezdeni, ha a páciens fogai már rendben vannak, vagyis nincsen lyukas foga, vagy például fogínybetegsége. Ép, szanált fogazattal lehet elkezdeni és végigvinni a fogszabályozást, ezért mindezek előtt mindenképp beszélj meg egy időpontot általános fogorvosával! Ezeket előbb mindig el kell látni, majd újabb időpontot beszélünk meg a fogszabályozó kezelés tényleges megkezdéséhez.

Indulhat a fogszabályozás!
Ez vagy már a második alkalommal megtörténik, vagy ez a harmadik alkalom, hogy a páciens a rendelőben jár. Ekkor átadjuk a kivehető fogszabályozó készüléket vagy felragasztjuk a rögzített fogszabályozót. A pácienst ellátjuk a készülék viselésével, kapcsolatos tanácsokkal, mire kell odafigyelnie, vigyáznia. Elmagyarázzuk milyen speciális fogmosási technikát igényel a készüléke, mire kell étkezései során ügyelnie.